Amikor beneveztem erre a versenyre, már akkor úgy gondoltam, hogy meg kellene koronáznom ezt az évet. Az utóbbi időben a versenyek nem igazán úgy alakultak, ahogy elterveztem, de most szinte minden úgy sikerült, ahogy előre kigondoltam. :-)

Az időjárásra nem lehet panaszunk, bár az igaz, hogy az elején fáztunk és ahol ért minket a szél ott rettentően kellemetlen volt. Egy okos ember egyszer azt mondta: „A célba érkezéshez öltözz, ne a rajthoz!” :-) Megfogadtam ezt a tanácsot és jól döntöttem. A rajtnál fáztam és nagyon vártam már, hogy futhassunk. A verseny alatt viszont tökéletes volt a komfortérzetem. Nem volt melegem és nem is fáztam.

Úgy terveztem, hogy 2:05-2:15 között érek célba. Az eredményem 2:10:34 lett. :-) A verseny előtt megkérdezte Szesze, hogy milyen tempót tervezek, 6:00-6:30 közöttieket, mondtam. Erre 5:50 és 6:17 között sikerült futnom a távot. :-)

Az első 6 km-ig együtt futottam egy nagymaminak beöltözött futóval. Csinálta a show-t. Beszélgetett mindenkivel, mindenki arcára mosolyt csalt, biztatta a szurkolókat, egyszerűen fantasztikus volt, amit csinált. Ekkor eszembe jutott, hogy miért is járok ilyen tömegrendezvényekre… Köztünk, futók között, mindig van egy aktuális „idióta”, aki bohócot csinál magából. Az első 10,5 km 1:03 volt, ahogy ígértem Orsinak, aki a váltóhelyen várt rám. :-) A második köröm 1:06 lett. Ebben a körben már éreztem, hogy fáradok, kezdek savasodni, de szerencsére sem görcs, sem húzódás nem hátráltatott. Természetesen Réka energiapacsijai is kellettek hozzá, hogy megvalósuljon az, amit elterveztem. :-)

Mivel ez volt az utolsó komolyabb futásom ebben az évben, ezért pozitív érzésekkel tudom zárni a szezonomat és ez nagy lendületet ad a következő évhez.

A végére még egy kis évadértékelés maradt. A 2017. évet óvatosan kezdtem. :-) A kecskeméti Violin maraton versenyen, az Úri Farkasordító félmaratonon és a veresegyházi Veres futófesztiválon 10 km-en indultam. Majd hirtelen felindulásból futottam egy félmaratont Szolnokon az I.terepfélmaraton versenyen. :-) Ezután következett egy Európa napi 13 km, ahol először tolhattam végig egy kis suhancot a versenyen. Májusban várt rám a Kékes csúcs, ahol szintén Suhanj!-kodtam. :-) Június hónapba Brutál malackodtam Nyáregyházán, majd júliusban kipróbáltam egy számomra idegen területet, részt vettem az I. Lökiman triatlon versenyen Tiszalökön. Júliusban a FutóBariNőknek voltam a kerékpáros kísérője az UTT-111-en. Augusztusban Suhanj!6-on voltam Szigetmonostoron. Az őszt a WizzAir-rel nyitottam szeptemberben. Ebben a hónapban még részt vettem újra a Bicogón. Októberben teljesítettem az erdőben eltévedős I. Szolnoki őszi terepfélmaratont és kipróbáltam az Aquatlont is Százhalombattán. A végére maradt a Balatoni félmaraton Siófokon.

Ezt így visszaolvasva  soknak tűnik, pedig mennyi helyre szerettem volna még eljutni… De sebaj, majd 2018.-ban. :-) Ezek voltak a nagyobb versenyek, de természetesen emellett még volt egy jó pár kisebb rendezvény is, ahol szívesen részt vettem.

Jövőre találkozunk!!! :-) :-) :-) 

Úgy vártam már, hogy Szolnokon is legyen félmaraton… Zolinak, Zsuzsinak és természetesen a velük dolgozó team-nek köszönhetően, ebben az évben már a második került megrendezésre. Természetesen ott volt a helyem, annak ellenére, hogy a Wizzair óta nem volt futócipő a lábamon (az élet úgy hozta). Nem követendő példa ez!!! :-) :-)

A verseny a Nefag parkerdőben volt megrendezve, 3x7km kört kellett teljesítenünk. Már az első körben sikerült többünknek eltévedni, így az én első köröm 9 km lett. Megfogadtam akkor, hogy senki után nem fogok menni és ha ennek ellenére, mégis eltévedek újra, akkor sétálva csinálom végig. :-) :-) Sikerült végigfutnom. :-) Bár a harmadik kör elején a combfeszítőm elkezdett húzódni, de csak ijesztgetett, nem volt komoly. A félmaratoni részidőm 2:18:25 lett és onnan már elengedtem… A maradék 2 km-t 7:30-as idővel kocogtam le. Ha a félmaratoni időmet nézem, akkor ezt vártam magamtól, elégedett lehettem. A terep azért néha megviccelt, mert sem a gát, sem a terep egyenetlensége nem volt fincsi.

De ez a verseny nem emiatt volt fontos számomra…

Mint sokan tudjátok, én rendszeresen indulok a Suhanj! alapítványt reklámozva kisebb-nagyobb sport rendezvényeken. Amikor az időm engedi és kell, akkor segítek is nekik. A mostani verseny azért is volt számomra fontos, mert egy kis Suhancunk már nem lehet többé ott a versenyeken… :-(  Múlt kedden a Hajós uszodánál volt egy közös gyertyagyújtás Dávid emlékére és ahogy ott Péter (SUHANJ! alapítvány megalapítója) is mondta, nincsenek szavak…

Személyesen nem ismertem Dávidot, de nagyon meghatott az a légkör ami ott volt, mint egy nagy család…

Dávid emlékére futottam, neki ajánlom a félmaratonom és vele a befutóérmet is. RIP. 

Kezdjük az elején, mi is az a Bicogó? Egy olyan sportág, amely ötvözi a kerékpározást és a futást. A legfontosabb szabály: eggyel kevesebb kerékpár van, mint ahány fős a csapat! Ezért egy versenyzőnek mindig kocognia kell. Ez egy igazi csapatverseny. Nekem már volt szerencsém 3x indulni ezen a versenyen (2x 8-as váltóban, 1x párosban). 4 év kihagyása után újra elindultam a versenyen, most a változatosság kedvéért 4-es váltóban. :-) Egy picit kalandosra sikeredett a csapat indulása, mert a verseny előtt egy héttel derült ki, hogy nincs is csapat… Benevezve bevoltunk, de egyéb okok miatt egyedül maradtam a csapatban. Gyorsan közhírré tétettem egy facés csoportban, hogy keresek 2 főt a csapatba, amiből három új csapattag lett. :-) Hozzáteszem, hogy egyből meg is jegyezték többen, hogy már megint lányokkal veszem körbe magam, mert 3 lány jelentkezett. :-) Hááááát, ez van!! :-) :-)

A verseny 8 szakaszra van osztva, az utolsó napokban mi is szétdobtuk magunk között a szakaszokat. Nekem egy 5,3 km-es és egy 7,3 km-es táv jutott. A verseny légköréhez hozzátartozik, hogy 52 csapat, több mint 300 indulójának a nagy részét személyesen is ismertem. Ha van örömfutás, akkor ez nekem örömverseny volt. Az 5,3 km-es távot átlag 5:50-es min/km-rel sikerült teljesítenem. Nagyon jól esett. Folyamatosan ment a biztatás, nemcsak a csapattagok részéről, de a versenytársak részéről is. :-) Természetesen a szokásos szurka-piszkákat is adtuk egymásnak. :-) Nehéz visszaadnom a verseny hangulatát, mert ahhoz ott kellett lenni, de pl. a verseny felénél a mentősök a hangosukon keresztül még biztatták is a versenyzőket, sőt még a klasszikus Rocky zenét is betették. :-) :-) Nem lehetett ilyen körülmények között rosszul teljesíteni. :-) A 7,3 km-es szakaszomra még rá tudtam tenni egy lapáttal, átlag 5:41 min/km-rel toltam le. :-) Ezen a szakaszon külön kis versenyt folytattam Anettal. :-) Anett egy másik csapat futója volt. Váltáskor kb. 50-100m-rel volt előttem és nem tűnt gyorsnak… De azért kellett 1 km, hogy utolérjem és megelőzzem. Ekkor 5:15 min/km-rel futottam. Egy picit vissza kellett fognom magam, mert nem akartam elfutni a szakaszomat. Pár km után azt vettem észre, hogy Anett, mint egy gyorsvonat elszáguld mellettem és újra 50-100 m előnye van. Ez az előnye meg is maradt a szakaszunk végéig, az istenért sem tudott lassulni. :-) A verseny végén megbeszéltük, hogy egymást húztuk, motiváltuk. :-) Az utolsó szakaszunkon a mentősök még betették a Nem adom fel című számot, amivel próbálták még motiválni a futókat. Szerencsére nem volt komolyabban feladatuk, de végig ott voltak köztünk. Az utolsó csapatot is ők kísérték be, akkor a Queen klasszikusa szólt a hangszórókból, a „We are the champions”. :-) A verseny távja 46,2 km volt, amit a mi csapatunk 4:41:59 alatt teljesített.  Nagyon odatette magát mindenki!!!:-) :-) Ez a kategóriánkba az utolsó előtti helyre volt elég, de nekünk ez lényegtelen volt. Ezen a napon, egy olyan sport/tömegrendezvényen voltunk, ahol magunk mögött hagyhattuk a dolgos hétköznapjainkat és azt csinálhattuk, amit szeretünk, futhattunk. :-)

FürgeRókaLábak volt a csapatunk neve, ami annyira megtetszett a szervezőknek, hogy kaptunk érte egy csoki tortát is. :-) Szeretném megköszönni ezt a fantasztikus napot a szervezésben és lebonyolításban részt vevő összes embernek (Áginak külön puszi), a Mentősöknek, hogy vigyáztak ránk, a Kedvesemnek és a lányomnak, a logisztikai segítségért és végül, de nem utolsó sorban, a CSAPAT-nak! Köszi Marcsika, Móni és Georgina! :-)

A SUHANJ!6 verseny után, egy picit elkenődtem és alig futottam. Én azt kudarcként éltem meg, pedig többen mondták, hogy jó döntést hoztam akkor. Ha akkor nem azt a döntést hozom, akkor lehet, hogy a WizzAir félmaratonon el sem tudok indulni. Így utólag, jó volt ez így. :-)

 A hangulata miatt szeretem ezt a versenyt, bár most „túlizgultam”. Már az elején, amikor tűztük fel a rajtszámokat, éreztem, hogy pattanásig vagyok feszülve. Régebben sokkal koncentráltabb voltam, csak odaálltam, kizártam mindent és lefutottam… Ezt kell újra megtanulnom. :-) Annyi edzés, félmaraton van már a lábamban, hogy ezt simán le kellett volna futnom. A szintidőm szerint az 5-ös zónába voltam besorolva (2:15:00-2:30:00 közötti idő). A zónák azért vannak, hogy azonos képességű futok, azonos zónákból induljanak és ne kelljen kerülgetni a lassabb futókat… Bevezették az ilyen nagy rendezvényeken (kb. 15000 futó volt aznap), hogy szakaszosan indítják el a futókat. Mire az én zónám sorra került, már 15 percet álltunk a napon, nem tetszett. Az eleje így kicsit „nyűgösösre” sikeredett. :-) Amikor elindultunk, minden feszkó kiment belőlem. Az Andrássy úton, kb 3 km-en keresztül folyamatosan előzgettem, de erre számítottam. Sajnos sok futó fél a záróbusztól és inkább kozmetikázza a tervezett futóidejét… A korábbi rajttal nyernek még plusz perceket, mert a verseny szintideje az utolsó elrajtolóhoz van igazítva. Az Andrássy úton 5.30-as kilóméterekkel tudtam menni, élveztem nagyon, de éreztem, hogy meleg van és minden frissítőponton meg kell állnom inni. 5 km után jött a rakpart, de még ott is tudtam a 6:10-es tempót tartani. Katlanban éreztem magam. A ragtapasz ami a mellbimbómra volt rakva, 9 km után leesett és új ragtapaszokat kellett feltennem. Sajnos ezek sem tartottak sokáig… Éreztem, hogy lassítanom kell… 10 km-nél 1:02 volt a részidőm. :-)

11,7 km-nél várt a kedvesem, Orsi, mert vele párban is teljesítettük a távot. Szusszantam egyet a váltópontnál, majd usgyi Orsi után. Nem tagadom, megfordult a fejemben, hogy nekem ennyi mára pont elég volt, de nem hagyhattam magára a kedvesem. Amikor utolértem, éreztem, hogy nekem most az Ő tempója a legjobb. Nincs mit szépíteni, a tömeg és a nagy meleg elvitte a tempómat és elfutottam az elejét. A maradék kilométereket, hol futva, hol sétálva teljesítettük. Nekem sikerült visszafognom magam és megúsztam kiállás/feladás nélkül, de sajnos sokaknak fel kellett adniuk a versenyt. Rossz volt ezt/ezeket látni. A célban már nem számított, hogy a póló és a pulzuspánt kidörzsölt, ott minden megszépül. A vége 2:30:59 lett, aminek örülök. :-) 

Legyőztem újra magam, bár nem a legjobb időmmel, de megcsináltam.

Ez a verseny sem múlik el élménybeszámoló nélkül. :-) Meg…  nemcsak a pozitív élményeket akarom leírni, hanem azt is amikor egy verseny nem úgy sikerül, ahogyan azt elterveztem…

Amikor beneveztem a versenyre, akkor azt gondoltam, hogy ez egy tökéletesen jó erőpróba lesz ahhoz, hogy megtudjam,  hol tartok. Magáról a versenyről. :-) A Duna partján van kijelölve egy 2 km-es kör  amin 6 órán keresztül annyi métert/kört teszel meg, amennyit tudsz. A másik érdekessége a versenynek, hogy éjfélkor kezdünk és reggel 6-ig futunk. Gondoltam ez nagyon egyszerű és nem kellett attól félnem, hogy időtúllépés miatt felvesz a záróbusz, ez tökéletes volt számomra. Mivel a SUHANJ! alapítvány a szívem csücske, így amikor csak tehetem ott vagyok a rendezvényükön, ezért már a rajtszám átvételekor sok ismerőssel találkoztam, jó így versenyre jönni. :-) Minden adott volt, hogy egy dédelgetett álmot, az 50 km-t megfussam.

Nagyon jól indult a verseny 6:15 körüli km-eket toltam, a pulzusom is teljesen rendben volt. Az első 10 km-nél 1:03-at mutatott az óra, tökéletes, ahogy terveztem. Az volt az érdekes, hogy volt olyan rész a 2 km-es kör alatt, ahol folyt rólam a víz, máshol a szél rám szárította a pólót és úgy éreztem, hogy kidörzsölte a póló a mellbimbómat. De amikor 11 km-nél ellenőriztem, a ragtapasz a helyén volt. 18 km-ig a tempóm nem csökkent, csak a gyomrom kavargott és folyamatosan olyan érzésem volt, hogy kidörzsölt a póló. Ekkor megálltam a saját frissítésemnél, ittam magnéziumot, vizet és ettem pár falatot. 20,5 km-nél úgy begörcsölt a jobb hátsó combizmom, hogy meg kellett állnom nyújtani és utána sétáltam 5-600 métert. A félmaratont így is, hogy az utolsó km 12 perc fölötti volt,  2:25 alatti idővel futottam. Ezt is terveztem, csak az a fránya izomgörcs nem volt belekalkulálva…. Sebaj, gondoltam. Sétálok egy picit és folytatom, mert az időm így is bőven a tervezett alatt volt. Pár száz méter után megint elkezdtem futni. 2 km futás után éreztem, hogy most gyorsan wc-t kell találnom, mert bokán fosom magam… Több mobil toi-toi is volt kirakva, de sajnos egyikben sem volt papír….. Ez most viccesnek tűnik, de ott nagyon dühítő volt… A gyomrom annyira rosszalkodott, hogy volt amikor nem tudtam, hogy hánynom vagy fosnom kell. Erről az Ultra című film jutott az eszembe… :-) :-)  1 km kínlódás után, a frissítő ponthoz értem, ahol tudtak adni papírzsepit, már csak egy szabad toi-toi-t kellett keresnem… Boldogan foglaltam el a "trónom". :-)

Azt hittem, ezután már könnyebb lesz, de nemsokára rá teljesen lesavasodtam… nem akartam feladni, bár tudtam, hogy a tervem már elúszott… Sétáltam, de feladni nem akartam… Megpróbáltam futni, de nem vittek a lábaim, így sétáltam… Több mint egy óra séta után úgy döntöttem, hogy kiszállok. Ezt így nem csinálom tovább! Ekkor jártam 4 óránál és 28 km-nél. Tehát 6-7 km-t sétáltam egy óra alatt. Talán 2 óra alatt még sétálhattam volna és 40 km körüli eredménnyel befejezhettem volna a versenyt, de nem ezért jöttem. Én futni jöttem!!! 6 órán át! Úgy gondoltam, hogyha tovább sétálok, akkor magamat csapom be, ezért meghoztam egy nehéz döntést és feladtam. Aki adott már fel versenyt, az tudja, hogy milyen érzés ez. Borzalmas!!! Amikor a fejed még vinne, de a tested nem csinálja. Volt időm azóta végig gondolni és rájöttem, hogy jól döntöttem. Rá kellett ébrednem arra, hogy a felkészülésemben még csak a félmaratonnál tartok és nem szabad még a hosszabb távokat erőltetnem. Azért írom, hogy még csak, mert már azt hittem, hogy októberben odaállhatok a SPAR maratonhoz… de nem!!! Be kellett látnom, hogy hiába vagyok erős fejben, a testem még nincs kész, még nagyon sok munka vár rám, hogy maratont fussak….

Végezetül szeretném megköszönni a SUHANJ!-osoknak a sok biztatást és a szervezést és a kedvesemnek, aki nem csak a verseny alatt szorított nekem, hanem a verseny után is mellettem volt. Egy picit azért megzuhantam, de túl vagyok rajta!

Mint a címből kiderül, ezen a versenyen "csak" kerékpáros kísérő voltam egy szupertündérvirágszál csapat mellett. :-) Kezdjük az elején, mi is azaz UTT 111. Ez az Ultra Tisza-tó és a verseny távja 111 km. :-) A kedvesem és 4 barátnője gondolt egyet és elhatározták, hogy teljesítik ezt a kihívást. A csapat neve a FutóBariNők volt. Én a verseny előtti hetekben kapcsolódtam a csapathoz, mint kerékpáros kísérő. Szerencsére még az utolsó pillanatban sikerült beneveznem a versenyre és a lányoknak egy biztonságérzetet adtam azzal, hogy mellettük tekerhettem. De ennyit egyben még nem tekertem le, ez nekem is egy nagy kihívás volt.

A verseny reggelén, már a rajtkapuban úgy pörögtek a lányok, mint 5 búgócsiga. :-) Az első 16-18 km jókedvben, vidáman telt. Ekkor olyan történt velem, ami ezidáig még soha, talán ezért is éreztem magam felkészületlennek... az első kerekem leeresztett... Gondoltam sebaj, hisz ez nem csak futóverseny, hanem kerékpár teljesítménytúra is és van egy kerékpár szervizes kocsi. Mégiscsak 111 km a táv. Nagy csalódás ért, mert nem volt ilyen... elúszni látszott minden... Telefonáltam a lányoknak, akik kocsival mindig előrementek, hogy a váltás gördülékeny legyen, hogy szerezzenek egy gumitömítő spray-t valamelyik benzinkúton. Mivel szerszám sem volt nálam, más áthidaló megoldás nem jutott az eszembe. A kb. 23. km-nél lévő frissítőpontnál vártak a lányok a gumitömítő spray-el és láss csodát, egy perc múlva már igyekezhettem is a kedvesem után. Éppen Ő futott akkor. Azt azért halkan megjegyzem, hogy senkinek sem tűnt fel, hogy miért tolom futva a kerékpárt... A kerékpáros frissítőponton sem volt semmi ami alkalmas lett volna egy defekt kijavítására... Tudom, nekem is jobban fel kellett volna készülnöm! 

Ez a kis malőr nem szegte a kedvem, gyorsan utolértem a csapatot, mindenki lenyugodott és folytatódhatott a versenyünk. Ha csak ennyi történt volna, akkor nem is ragadtam volna klaviatúrát. 35 km körül újra leeresztett az első kerekem, de nyugodt voltam, mert volt spray-m. :-)  De most ez sem segített... a szelep mellett amit befújtam, az ki is jött... Teljesen feladtam, itt a vége.... Telefonáltam a lányoknak, hogy ennyi... ha nem kapok valami csoda folytán egy másik belsőt, akkor vége. Próbáltak több boltba is bemenni menet közben, sikertelenül. Logó orral elindultam visszafelé, mert vissza közelebb volt egy frissítőpont és ott próbálok segítséget kérni. Egyszer megáll mellettem egy nagydarab fejkendős, narancssárga napszemüveges, szakállas, KTM-es biciklis mezben és megkérdezi, hogy tud-e segíteni? Mondtam, persze, ha van egy 28-as belsője... és láss csodát!!! Volt nála 28-as belső és szerszám is. Mondta a családjának, hogy menjenek előre, majd megy utánuk. Gondoltam, ilyen nincs!!!! Gyorsan kicseréltük a defektes gumit és elindulunk. Én a csapat után, Ő a családja után. Ő volt az én mentőangyalom!!!! Próbáltam rábeszélni, hogy legalább egy sport szeletet fogadjon el, mert számomra Ő olyan nagy dolgot tett, ami többet ér egy kamion sport szeletnél is. Emberségből csillagos ötöst kapott tőlem!!! Sarudnál elköszöntünk egymástól és én tekertem a csapat után. Amikor utolértem az egyik tündérvirágszálat, az arcán minden rajta volt. Nagyon megörült nekem. :-) Az a katarzis már szinte leírhatatlan, ami akkor volt, amikor a csapat többi tagja is meglátott. Ez a kis csapat alapból hangos, mindenkinek szurkoló, vidám csapat, de ekkor a dB-k száma jóval az átlag fölé emelkedett. Nem volt kérdés ezek után, megcsináljuk!!! A zord időjárás sem szegte a kedvünket, mert volt olyan szakasz, ahol úgy eláztunk, hogy egyetlen száraz pont sem maradt rajtunk. A végére azért még volt egy kis hiszti, de csak tényleg egy pici. :-) :-) :-) Magáról a futásról azért nem írok bővebben, mert azt meghagyom a lányoknak, az az Ő élményük volt. :-) Az utolsó szakaszt már eufóriában telt. :-) :-) Természetesen az utolsó métereket már közösen tettük meg, hatalmas öröm közepette, mert megcsináltuk!!! Ezek a lányok számomra azon a napon hősök lettek!!! Mindenki kihozta magából a maximumot. A szorgos hétköznapokban, ők anyák, társak, dolgozó nők és megcsinálták!!!

A verseny után egy külön ünneplés volt, de az egy másik történet.... :-) :-) :-)

Régóta kacérkodtam már a gondolattal, hogy ki kellene próbálnom ezt a számomra új sportot, a triatlont. Gondoltam, úszni megtanulok, kerékpározni mindenki tud, futni meg már nagyon sokat futottam… :-)

Decemberben, amikor a kedvesem lecsalt az uszodába, akkor gyötrelmes 600 métert voltam képes leúszni egy óra alatt, igaz, megküzdöttem minden méteréért. :-) :-)  Már akkor sejtettem, hogy az úszás lesz a legnehezebb mozgásnem a verseny alatt. Megkértem az uszodába Tibi bá'-t, hogy csiszoljunk már egy picit a tudásomon. :-) Hát ezen a tudáson nem csiszolni kellett, hanem teljesen elfelejteni. :-) Felnőtt korban megtanulni úszni már sokkal rosszabb, mint gyerekkorban, a rossz mozdulatok beidegződése miatt. Nekem annyira sikerült megtanulnom, hogy stabilan tudok úszni több km-t, de a technikám az egyedi. :-)  

A verseny Szolnoktól 180 km-re volt, ezért már előző nap leutaztunk egy versenyző társammal, hogy tudjunk egy picit aludni is. Bár bennem annyira zsizsegett az izgatottság, meg a verseny heve, hogy keveset tudtam aludni. A versenyre menet a kocsiban faggatóztam a "depózásról", mert hiába olvastam róla, minden verseny más, de az alapszabályok nagyon érdekeltek. Így értünk Tiszalökre, a verseny helyszínére, hogy a fejem teli volt sok hasznos információval, de elképzelni nehéz volt ezeket. Látnom kellett a helyszínt.  A technikai értekezlet parádés volt, még kérdezni sem mertem, :-) de ittam a szervezők szavait.  Na, majd holnap kiderül, hogy mi maradt meg, gondoltam, de bíztam a józan paraszti eszemben és hogy majd amikor ott leszek, akkor egyértelműnek fog tűnni minden. :-)

Nagyon izgultam a verseny napján, pláne, hogy az úszás az első szám. Hasznosítva az előző napon elhangzottakat szépen bedepóztam. Ez a verseny 2 depós volt, futó illetve kerékpáros depó. Az előző este összekészített futós cuccaim beraktam a nekem kijelölt helyre és mentünk a másik depóba, ahol a rajt is volt. Szépen gondosan kipakoltam mindent és elfogyasztottam az előre összekészített energiacsomagomat. Az úszás 2x750m-ből állt. A rajt a vízből volt, én szerényen hátra álltam, hagy menjenek a gyorsúszók előre, én majd a magam sajátos stílusában indulok. Mit ne mondjak, az első pár méter nem esett jól, nem találtam az úszásomnak a ritmusát. Szerencsére sikerült legyőznöm az összes félelmemet és elkezdtem egyenletesen tempózni. Ez volt a második alkalom, hogy élővízben hosszabbat úsztam… Féltem a halaktól, a sástól, a hínártól és mindentől… De belegondolva, nálam nagyobb darab a vízben nem nagyon volt. :-) :-) Az első körben olyan szinten elúszott a mezőny, hogy hárman még le is köröztek. :-) Ez egyáltalán nem fusztrált, mert  én magammal versenyeztem. Az első kör végén ki kellett jönni a partra, ott tenni pár métert és vissza… Ott elgondolkodtam… De nem adhattam fel, meg akartam csinálni!!! A második körben beleakadtam egy hínárba, nyeltem is egy nagyot annak rendje szerint, de nem estem pánikba… Na, ez is megvolt gondoltam… :-) :-) Amikor az utolsó bóját is megkerültem, megköszöntem a Holt-ágnak, hogy úszhattam benne, akkor már tudtam, hogy meglesz!!! Teljesen eufóriában úsztam, semmi fáradtság nem volt bennem. Amikor kiértem és leállítottam az órám, akkor láttam, hogy 54 perc alatt leúsztam a távot, amit 1 órásra terveztem. A depóban szépen lassan átöltöztem futáshoz, frissítettem és irány a következő versenyszámra, a kerékpárra. Én a saját city bike-ommal indultam. :-) Ez kb. olyan volt mintha a Tour de France-n elindultam volna egy campinggel… :-) A felkészülésem úgy nézett ki, hogy egy párszor kerékpárral mentem be dolgozni. Ennél azért több kell egy ilyen versenyre!!! Ezért úgy döntöttem, hogy élvezni fogom a tekerést és nincs semmi komolyabb elvárásom. Azért a verseny alatt kijött, hogy ez a kerékpár nem egy ilyen versenyre való… Ezt a 40km-t szándékosan az Újpest mezben tekertem le. :-) Az egyik ok, édesapám emléke. A másik ok,hogy a napokban megváltoztatták szeretett klubomnak a címerét… hát az valami undormány lett… Nekem mindig a régi címer lesz az Újpest címere! Természetesen volt bennem egy kis polgár pukkasztás is. :-) Ezt a versenyszámot 2 óra alatt terveztem megcsinálni, 1:45 alatt sikerült is abszolválnom. :-) Újra be a depóba és jöhetett a futás. 10 km futást 1:00 - 1:10 közé terveztem, sikerült is 1 óra alatt teljesítenem. :-) Igaz a táv az én mérésem szerint 9km volt, de a futás az eltervezettnek megfelelően sikerült. Amikor a futásnak nekikezdtem már iszonyú hőség volt. Jól jött, hogy a hortobágyi félmaratont többször lefutottam már. :-) :-) A versenyt 3:55:19-es össz idővel fejeztem be, amiben a depóban eltöltött szerencsétlenkedéseim is benne vannak. A versenyt 4-5 óra között terveztem teljesíteni, erre legyőztem magam és túl ugrottam a lécet. :-) :-)

A végére még tartogattam egy-két aranykérdést a verseny közben!

A futás Tiszalök belterületén volt és amikor megszólított egy-két helyi lakos, akkor visítani tudtam volna. Egy hölgy megkérdezte: Milyen futás ez??? A számon volt, hogy mondjam, hogy ez k.va lassú… :-) :-)  de illedelmesen mondtam, hogy ez egy triatlon verseny.

A másik, egy úriember kérdése volt, hogy: Ezután lesz fürdés? :-) Azt feleltem, hogy: Az úszással kezdtünk és a futás az utolsó szám ezen a versenyen. De a verseny után biztos, hogy le fogok fürdeni!!! :-) :-)

Egy nagyszerű versenyen vagyok túl, ahol utolsó előtti lettem a versenyszámomban, de ahogy a verseny mottója is szólt, hogy "Lépj túl önmagadon", nekem ez sikerült!!

A bakancslistámra a triatlon mellett van egy √

Amióta a BSI megálmodta ezt a versenyt (6 éve), csak a tavalyit hagytam ki, sérülés miatt. Tehát, mondhatjuk, hogy rákattantam. :-) Az idei versenynek úgy álltam neki, hogy nem rohanok, hanem élvezni fogom és minden akadálynál mosolyogni fogok. :-) Ezt maradéktalanul be is tartottam, majdnem… :-)

De kezdjük az elején. Miért is szeretem ezt a versenyt? Mert ez a verseny egy csodálatos kikapcsolódás családoknak! Én a délutáni futamok egyikére szoktam nevezni, így nem kell korán kelnem, az akadályoknál a víz is felmelegedett már és  minden sarasabb. :-) :-)

A pálya szalaggal ki van jelölve, de a családtagok, szurkolók simán bemehetnek bármelyik akadályhoz és szurkolhatnak a szeretteiknek. Egy szabály van csak, oda kell figyelni, hogy a versenyzőket ne zavarjuk! Nekem az nagyon jó érzés, hogy a kedvesem és a gyerekeim testközelből szurkolhatnak nekem!

A verseny napján a kis családommal kimentünk és feltérképeztük a pályát. Már jó előre kinézték, hogy melyik akadályoknál fognak szurkolni, fotózni. :-)

Ahogy megnéztünk egy előfutam rajtját, láttam rajtuk, hogy mennyire élvezik, mennyire felpörögtek, tapsoltak, mosolyogtak… Ezen nem is csodálkozom, hisz fél perccel a rajt előtt megszólal az AC/DC - Hell Bells száma és amikor Angus Young belecsap a gitárba, lecsapódik a motor cross pálya indító kapuja és rohanás felvenni a cipőt és kezdődhet a verseny. :-)

A verseny sajátossága, hogy a rajtnál zokniban vagy mezítláb toporgunk és várjuk a start jelet, mert a cipőnk 4-5 méterrel az indítókapu előtt van szépen lerakva. Ez az első feladat, gyorsan belebújni a cipőbe és usgyi :-)  Az első feladat az Indul a bakterház nevet kapta. :-) Minden egyes akadályhoz egy filmcímet párosítottak, mint pl. Szakasz, Köd, Titanic, Túl a sövényen…

Az előző évekhez képest bővültek az akadályok, picit hosszabbak, picit nehezebbek lettek a régi akadályok is, de ennek ellenére élveztem újra, hogy átmehetek gyerekbe és bokáig érő sárba/vízbe kocoghatok és összekenhetem magam "büntetlenül".

Azt azért érdemes tudni, hogy a verseny végére minden testnyílásod teli lesz sárral/kosszal, de hidd el, ez nem fog érdekelni. :-) Már a verseny után azon gondolkozol, hogy jövőre, hogyan szervezd meg, hogy itt legyél és újra malackodj egy nagyot. Nekem az idei annyira jól sikerült, hogy jövőre a lányom is indulni fog, a Kedvesem pedig már eljátszik a gondolattal, hogy mi lenne, ha….

 A verseny légköre annyira magával ragadó volt, hogy "megfertőződtek" ők is. :-)  Ehhez kellettek, hogy a szervezők ötösre vizsgázzanak!! Köszönet nekik!!

Mondanom sem kell egy apának/anyának a legnagyobb élmény, ha a gyermekével együtt lehetnek újra "gyerekek".

Zárásként csak azt kívánhatom, hogy jövőre gyere el nézőként, mert a pálya mindenkinek nyitva van, és "fertőződj" meg!  ;-) :-) :-)